Főoldal / Cikkek / Ahol a víz az úr (3. rész)

Ahol a víz az úr (3. rész)

A szádfalazás ugyancsak azon mélyépítészet beli módszerek közé tartozik, melyben sokat haladt előre a technika és emiatt egyre gyakrabban alkalmazzák.

Lakott területeken sok problémát okozott és zúgolódást váltott ki az emberekből a pneumatikus kalapács okozta hangzavar, ami napok múltán már- már elviselhetetlenné vált. A vakolat leveréséhez ennek kiküszöbölésére kezdték el használni a hidraulikus vagy vibrációs sajtolási technikát. Sőt, ami húsz, harminc évvel ezelőtt még lehetetlennek tűnt, hogy az acélpallókat felváltotta a műanyag szádfal használata.

A szádfalazás folyamata úgy néz ki, hogy az alapozást a térszint alatti szerkezetépítési munkálatok követik, melyek a még jól megszokott, modulelemekből álló zsaluszerkezetek, illetve a fémszerkezetű csőállványozás munkálatait is magában foglalja.

Tehát a szádfalazásnál is beköszöntött az innováció, hiszen már nem régmúltban megszokott, falusi faépítményekkel dolgoznak az építkezéseken. Szádfal kiépítésénél már nem a kőművesen múlik, miképpen építi meg a faállványt és hogyan kezd neki a zsaluzásnak, hanem szerelő jelleget öltött ez a két munkafolyamat is. Ácsszekercét leváltotta a villáskulcs és a fát a fém, mely sokkal időt állóbb, stabilabb és biztonságosabb.

HAZAI KŐ Kft. | Minden jog fenntartva. 2016